A nógrádi szénmedence a történelmi Magyarország Nógrád megyéjében fekszik, központja Salgótarján. A szénmedence nem tekinthető zártnak. Határai északon az Ős-Vepor hegység déli oldala, délen a Mátra ÉNY-i és a Cserhát hegység ÉK-i lejtői, keleten a Rima-Tarna és nyugaton a Kürtős-Galga folyócskák vonalával húzhatók meg.

A legjelentősebb bányaüzemek Salgótarján, Zagyvaróna, Baglyasalja, Zagyvapálfalva, Karancskeszi, Etes, Ságújfalú, Kazár, Miszerfa, Vizslás, Nemti, Kisterenye, Mátranovák, Mátraszele, Homokterenye és Nagybátony területén működtek, de a szénterület É-on a trianoni országhatáron túl is folytatódik. Szlovákia területén Kékkő (Modry Kamen) környékén a salgótarjánihoz hasonlókorú barnakőszenet bányásztak.

Radványi Ferenc a megye tudós jegyzője az 1700-as évek második évtizedében Vecsekkővel kapcsolatban az írta „…nem tudni milyen kigőzölések, egykor maguktól meggyulladtak…”.

1742-ben Bél Mátyás is ír a vecseklői esetről.

A salgótarjáni szénmedence felfedezése Matussek Vencel és Fischer Antal pesti kádármesterek nevéhez fűződik, akik Mária Terézia szénlelési rendelete után 1768 nyarán bejelentést tettek a Jankovich birtokon található szénről.

A legrégibb bányatérkép 1864-ből Antal táróról és aknáról készült, készítője Juraschek bányamérnök volt, 1869-ben József tárói térkép készült el (készítője: Reitter), majd 1870-ben Jakab táróról (készítői: Zemlinczky Rezső és Reitter).

Az első földtani térkép (1873-ben) Raczkiewicz Mátyás geológus nevéhez fűződik.

Nógrád megye