Rudabánya hazánk egyik legrégibb bányahelye. A külszíni kibúvásokban is jelentkező termésréz-fészkeket és rézérceket valószínűleg már az ókorban ismerték. A környéken fellelhető kisebb salakhányók igen régi bányászatról és kohászatról tanúskodnak. A honfoglalás előtt a Kárpát medencében élt avarok birodalmuk peremére – védőgyűrűként – leigázott szláv törzseket telepítettek. Ezek feltehetően bányászattal is foglalkoztak, miként a helység neve (ruda szláv nyelven ércet jelent) ezt bizonyítja.

Az írásos feljegyzések 1299-ben említik először Rudabányát. A királyi okmányok 1359-ben már bányavárosként említik.  A XV. Század végén az egyre nagyobb hatalommal rendelkező főurakkal szemben a felvidéki bányavárosok  (Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Jászó, Telkibánya, Rozsnyó, Igló) szövetségbe tömörültek, amelyet 1487-ben Kassán kiadott statútumban erősítettek meg.

A törökök 1564-ben foglalták el a várost, azalatt a város jobbágyfalúvá vált. 1690-es évek elején indul meg újból a vasérc bányászata és folytatódott 1985. december 28-ai Gazdasági Bizottsági ülésig amely határozatában a rudabányai vasércbányászatot megszüntette. Az egykori aranybánya és az ezüstbánya után bezárt Magyarország egyetlen vasércbányája is (1986).

A nagyüzemi vasércbányászat időszakában (1880-1985) 21865828 t barnavasércet, 11069384 t pátvasércet (utóbbiból 4511323 t dúsított ércet), 1423473 t ankeritet, 157837 t rézércet, 1135 t galenitet, 4375 t vasokkert és 16516 t lignitet termeltek ki.

A nagy múltú rudabányai vasércbányászat megszüntetésével egy dicső korszak zárult le a magyar ércbányászat történetében.